Szóval fotóztam, hogy megörökítsem a rémséget.
Ezután a párom fogta a talicskát, és elkezdtük hordani a cserepeket mamáéktól.
Tibi felment a padlásra, én pedig kívülről adogattam befelé a cserepeket, a nagy látra tetején állva. Ez tök érdekes egyébként, mert félek a magasban, eddig max. a 2. fokig merészkedtem fel, most pedig kapaszkodás nélkül álltam a legtetején.
Tehát cserepeltünk. Az eső ismét esni kezdett, és óriási villámok cikáztak a fejünk fölött. De ez se igazán érdekelt. Az volt a legfontosabb, hogy a cserepek a helyükre kerüljenek.
Anyósomék is jöttek segíteni. A papi nekem adogatta a cserepeket, a mami pedig próbálta az első szobánkat kiretyózni. Iszonyat sok víz, és sár folyt be!
Mamáéknáz is tombolt a vihar: 2 óriási fenyő kidőlt, az egyik a kiskonyhára, a másik pedig a fűzfára. ...és pont ezért a fűzfa is kidőlt: rá a szomszéd házra. Később derült ki, hogy a szomszéd ház tetőjébe belefúródott az egyik ág, és a szoba mennyezetét is átszúrta!
Közben betekertem a hivatalba, mert felhívtam az egyik kolléganőm, hogy mi a helyzet...
Az útközbeni látvány is letaglózott. Óriás fák kidőlve, mindenhol lepotyogott cserepek, kidőlt villanyoszlop. Mindenfelé a láncfűrészek berregtek, a tűzoltók szirénáztak.
A hivatalban felírtam a károkat, és mivel egész nap nem ettem, tekertem haza. A hajam még ekkor is csurom víz volt...
Főztem egy kis virslit, és utána súroltuk a szobát szó szerint. Kivonszoltuk a szétázott szőnyeget is...
Szóval röviden ennyi.
Aznap este mamáéknál aludtunk. Legalábbis próbáltunk aludni.
Hajatmostam, vesztemre, mert áram nem volt, így a nagy loboncom lassan száradt.
A szúnyogok össze-vissza csipkedtek, az allegiás gyógyszerem persze eltünt a nagy felfordulásban...
Felhőket is fényképeztem...
De akkor jöjjenek a képek még!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése