Elegem van!!!

Nem is tudom, hol kezdjem... Jó régen írtam...
Elegem van a nyárból, és elegem van a szomszédból! Igen, a kocsmából!
A legújabb szokásuk, hogy szombat éjjel fél 1-kor elkezdik bömböltetni a zenegépet. De szó szerint üvölt a zene! Küldtem már sms-t, hogy csendesebben, mert qrvára zavar. Próbáltam odacsörögni, nem vették fel!
Ez sima csendháborítás! Egyébként nem csak én vagyok így kibukva, hanem az egész környék. Felnyomni nem szeretnénk, hisz szomszéd, és eddig semmi baj nem volt velük!
No meg a főnökasszony rendes, csak hát a főnökúr... No, inkább nem részletezem...
Persze egész héten megy a csimbumcirkusz, itt üvöltöznek az ablak alatt, és némelyik bepiált emberke a saját zenei költeményei is "előadja".
Csendet akarok, nyugit. Mert mostanában valahogy elég mormota üzemmódban működök/működnék!:P

Más. Múlt hét pénteken ismét vihar volt. Szerencsére csak a konyhánk ázott be (de az rendesen), és a kapunk is bedőlt ismét!
Rettentően be voltm rezelve, legszívesebben sírtam volna!

Ja, most olyat is írok, hogy csak na... Képzeljétek, Dolfi, a kandúrmacskánk valahonnan előhozott egy kismacsekot! Örökbefogadta! Annyira édesek együtt! A kis Gülü úgy megy a kandúrunk után, mintha ő lenne a mamija!
Gülü. Mert olyan kis gülüszemű. Nem olyan elhanyagolt kóborcicus, mert szép tiszta a kis bundája, és mostmár nem is olyan girnya, mert kap enni rendesen. A szeme viszont csipásodik, ezért kamillával mosogatom. Tűri csendben. Dorombol hangosan, és dagaszt a kis mancsával! Szeretem!:)
Tibi is kedveli a picit. Persze meg kellett az alvázát vizsgálni, hogy fiú, vagy lány. De szerencsére fiú, így nem lesz szaporulat!

Munka. Bizonytalan vagyok nagyon, és kerülget a depi, mert nem hiszem, hogy lesz hosszabbítás.
A többi benti közmunkás csaj lazán veszi a dolgot, és ők általában unatkoznak.
De nekem mindig van mit csinálni! Már kéregetnem se kell a munkát, hisz tudom, hogy mi az én feladatom, és próbálok kicsit önálló lenni. Szóval... Elég car a helyzet! De nem érdekelnek a többiek, igenis megcsinálom a feladatom szívvel-lélekkel, a legjobb tudásom szerint. Tarthatnak nyalisnak, meg csókosnak, meg teperőnek...
Sajnálni fogom, ha azt mondják, vége.
...és fogalmam sincs, hogy fogunk 28 ezer forintból megélni!:( Igen, csak ennyi. Az őstermelőit vehetjük nullának, ugyanis a bevétel ennyi volt: egy szép nagy kerek NULLA!!! :(

Bőgni volna kedvem...

Ma az egyik kolléganőm megjegyezte, hogy mi bajom, miért nem mosolygok? Erre nyomtam egy vigyort...
De nem hagyott békén, mert mondta, hogy ez akkor se az igazi, mert nekem a szemem szokott mosolyogni!

Igazán nincs kedvem vigyorogni!
Honnan akasszak le egy csomó pénzt, hogy szigeteljük a tetőt??? No meg a kerítés... No meg a bútoraink, no meg a stb...

Egyszerűen tök kilátástalannak látom a helyzetet.
Mint már írtam, biztosítáunk nincs!
Úgy látom, hogy a lakosságnak nem sok esélye van arra, hogy kapjon valami kis anyagi segítséget!
Állambácsi, és a kormány xarik ránk. Najó, ez így nem igaz, mert ígérni azért tudnak!:P
Sőt, az se jár sokkal jobban, akinek van biztosítása. Az egyik biztosító ugyanis bejelentette, hogy ők bizony 100ezer forint alatt nem fizetnek kártérítést!

...pedig 100ezer ilyen esetben igenis nagy segítség! Főleg, ha 28ezres segélyből él, vagy minimálbérért dolgozik, de gyereke van!

Ezek mind bosszantanak! Nagy a nyüzsi a faluban, és sokmindent hallani. Csúnya dolgokat is!:(

Az ország más részein élők csak arról tudnak, hogy Mezőhegyest elverte a jég.
Rólunk egy szót nem hallottam még! Pedig itt nálunk volt a környéken a legtöbb sérült ház! A rokonaim is meglepődtek amikor elmeséltem, mi volt itt. Ők nem tudták...

Mezőhegyes mégiscsak egy város, és pont ott volt lóverseny. Szívből sajnálom őket is!!! Meg mindenkit, akit ez a katasztrófa ért! Ezt nem kívánom senkinek! Mezőhegyesen is élnek rokonaim, és ismerőseim...

Szóval elegem van. Talán most jön ki rajtam ez az egész!:( Szorongok, remegek, félek! De majd túlteszem magam rajta valahogy!

Ha becsukom a szemem, látom magam, ahogy állok a sötétben, a két szoba közt, ömlik befelé a víz fentről, és a cserepek a mennyezeten durrognak...

Felhők

Szerintem ezek tubák, de csak szerintem. A tubákból lesznek a tornádók, feltéve, ha földet érnek... Mindenesetre ilyesztően néznek ki!

Szupercella: (Ilyen rondaságok közeledtek, és keringtek fölöttünk)

A kert...

A mi kertünk, a kukoricánk:


Mamáék szépséges kertjéből ez maradt:

Káposzták, és egy "kis" víz:

Kukorica, kár volt megkapálni!:(

Ami a zöldbabból maradt:

Mi is kaptunk belőle rendesen, nem csak Mezőhegyes...

Egy "kis" jég, bár itt már sokat olvadt:

Mamáéknál a fák

Vihar 2.

Szóval fotóztam, hogy megörökítsem a rémséget.
Ezután a párom fogta a talicskát, és elkezdtük hordani a cserepeket mamáéktól.

Tibi felment a padlásra, én pedig kívülről adogattam befelé a cserepeket, a nagy látra tetején állva. Ez tök érdekes egyébként, mert félek a magasban, eddig max. a 2. fokig merészkedtem fel, most pedig kapaszkodás nélkül álltam a legtetején.

Tehát cserepeltünk. Az eső ismét esni kezdett, és óriási villámok cikáztak a fejünk fölött. De ez se igazán érdekelt. Az volt a legfontosabb, hogy a cserepek a helyükre kerüljenek.

Anyósomék is jöttek segíteni. A papi nekem adogatta a cserepeket, a mami pedig próbálta az első szobánkat kiretyózni. Iszonyat sok víz, és sár folyt be!

Mamáéknáz is tombolt a vihar: 2 óriási fenyő kidőlt, az egyik a kiskonyhára, a másik pedig a fűzfára. ...és pont ezért a fűzfa is kidőlt: rá a szomszéd házra. Később derült ki, hogy a szomszéd ház tetőjébe belefúródott az egyik ág, és a szoba mennyezetét is átszúrta!

Közben betekertem a hivatalba, mert felhívtam az egyik kolléganőm, hogy mi a helyzet...
Az útközbeni látvány is letaglózott. Óriás fák kidőlve, mindenhol lepotyogott cserepek, kidőlt villanyoszlop. Mindenfelé a láncfűrészek berregtek, a tűzoltók szirénáztak.
A hivatalban felírtam a károkat, és mivel egész nap nem ettem, tekertem haza. A hajam még ekkor is csurom víz volt...

Főztem egy kis virslit, és utána súroltuk a szobát szó szerint. Kivonszoltuk a szétázott szőnyeget is...

Szóval röviden ennyi.
Aznap este mamáéknál aludtunk. Legalábbis próbáltunk aludni.
Hajatmostam, vesztemre, mert áram nem volt, így a nagy loboncom lassan száradt.
A szúnyogok össze-vissza csipkedtek, az allegiás gyógyszerem persze eltünt a nagy felfordulásban...

Felhőket is fényképeztem...

De akkor jöjjenek a képek még!

Vihar - képekben

Szóval a pusztító felvonás után mi következett...

Egy kép, hogy lássátok, mi lett a házunkból. Eddig se volt szép, de...
A tetőnk így nézett ki:

A házunk előtti mély árok, és a szilvafák:

Az utca pedig így nézett ki, mintha háború söpört volna végig:

Ez maradt a kapunkból, ja és Dolfi a macskánk. Szegény nagyon félt, akárcsak mi!